Project Description

Magyar viszonylatban Gyümölcsoltó Boldogasszony Napja (március 25.) a keresztény hitvilág pogány hiedelmekkel való keresztezéseként honosult meg. A középkori Magyar Királyságban térítő Szent Gellért püspök munkássága során a pogányok körében találkozott a jóságos, fenséges istenanya/égi asszony kultuszával.  Ezt a hiedelmet ágyazták be idehaza a keresztény Mária-kultuszba, annak megfelelően eljárva, amit korábban még Nagy Szent Gergely pápa javasolt.

A magyar néphagyományban különleges szerepe Gyümölcsoltó Boldogasszony napjának: az elképzelés szerint az az asszony, aki e napon óránként imádkozik és érintkezik a férjével, biztosan áldott állapotba kerül. A termékenységre vonatkozó hiedelmek emellett a gyümölcstermő fákra is kiterjednek: a néphagyomány ezt a napot a fák oltására, szemzésére is alkalmasnak tartja. A gyümölcsoltás után jellemzően 5-10 év kell ahhoz, hogy termő fa váljék az ekkor beoltott vesszőkből.

A hagyományok mellett figyelembe kell venni a globális éghajlatváltozásból adódó szélsőséges időjárási anomáliákat és a természet ciklusait is, ebből adódóan az időpont változhat. A vad alanyok oltásakor nem gazdasági célból, hanem a biodiverzitás megőrzésért bővítjük a Nyikom gyömölcsös kert állományát.

Az oltáshoz szükséges egy erős tapétavágó kés, világos szigetelőszalag, alkoholos filc, éles metszőolló és sebtapasz.

 

A jelentkezők függvényében az indulási hely változhat.

 

A túra időpontja: 2023. március 25. (szombat) 10:00

Indulás helyszíne: Pásztó, Régi Vásártér utca 28.

A túra időtartama: 4 óra

Részvételi díj: ingyenes

Jelentkezni lehet: 0630/6575-293 vagy 0632/460-152 vagy info@nyikom.hu